Placebogyógyszer

A placebo szót a 18. századtól kezdve használják orvosi fogalomként, gyakran negatív értelemben.^[8] A második világháborúban egy Henry Beecher nevű amerikai aneszteziológus ápolónője – miután kifogytak a fájdalomcsillapítóból – csak sóoldatot adott az egyik sebesült katonának. Meglepetésre az ál-fájdalomcsillapító csökkentette a fájdalmát, és megakadályozta a sokk kialakulását. A háború után Beecher 1955-ben publikálta nagy visszhangot keltett „The Powerful Placebo” tanulmányát, többek között ennek hatására az amerikai kongresszus 1962-ben törvényt hozott a gyógyszerek kötelező teszteléséről.^[9] Egyes vélemények szerint Beecher a placebohatást és azt a tényt, hogy a hatóanyag nélküli tabletták is beindíthatják az emberi szervezet gyógyulását, problémává tette, és ezzel a démonizálással saját felfedezését ölte meg.^[10]

A placebohatás használata jelenleg is vitatott. 1903-ban Richard Cabot azt javasolta, hogy ne használják, mivel megtévesztésen alapul. Newman hívta fel a figyelmet a „placebo paradoxon”-ra, – vagyis nem etikus placebót használni a gyógyításnál – de ugyanúgy nem etikus „nem használni olyasmit, ami gyógyít”.^[11]

Bánki Csaba (1994) szerint az orvostudomány ellenszenvvel viseltetik a placebo iránt. Ennek az okai:

• (jelenleg) nehezen értelmezhető a jelenség
• a placebohatás „zavaró tényező” a kutatásokban
• sok „standard” eljárás érvényességét kérdőjelezi meg
• elmossa a határokat a tudományos eszközöket alkalmazó szakember és a placebohatással operáló laikus gyógyító között.^[4]

A placebo-mechanizmust gyakran pejoratív értelemben is használják egyes alternatív orvosi és természetgyógyászati eljárások megbélyegzésére.^[12][13]

^{______________________________}

^{A fentiek alapján talán könnyebben értelmezhető a következő mém:}

^(szerk.)