Trianon nem csak a magyarság tragédiája, hanem szimbóluma, élő valósága a kollektív és az egyéni felbomlásnak. Trianon nem a múlt, hanem sokkal inkább a jelen, még inkább az elborzasztó jövő.

Nem csak számunkra, Európa számára is. Az egykori keresztény civilizáció romjain most Babilon Szajhája ül, a Nagy Parázna, aki felégeti a templomokat, meggyalázza a Szentségeket, elpusztítja az Istenadta nemeket, felszámolja az organikus közösségeket, ünnepeltetni az aberrációt, megrontja a gyermekeket, elveszi az anyanyelvet, a kultúrából mérget csinál, és mindenhova befecskendezi azt.

Genetikai manipulációval erőszakolja a teremtett embert, biorobot rabszolgaként egy rideg, digitális pokol felé hajtja, ahová kábultan és vakon rohannak a saját létezésükre reflektálni képtelen milliók.

Már azok, akik életben maradnak.

A Magyar Szent Korona Országainak szétdarabolásával nemcsak egy történelmi, földrajzi, geopolitikai egység szállt a sírba, hanem vele együtt a szakrális Európa utolsó védőbástyáinak egyike is.

A Nagy Háborúval - ahogy a kivitelező szabadkőművesség nevezete – az antitradicionalitás erői olyan brutális offenzívát indítottak a Hagyomány lángját már csak nyomokban, de még mindig őrző tradicionális Birodalmak ellen, ami példátlan volt eddig az ismert történelemben.

Megsemmisítették a Német Császárságot, az Osztrák – Magyar Monarchiát, ahogyan az Oszmán Birodalmat is. A cári Oroszország, bár az Antant oldalán szállt harcba, a nemzetközi szabadkőművesség a különböző ágensein keresztül úgy intézte, hogy II. Miklós birodalmának is pusztulnia kellett.

Ironikus, hogy Oroszország, mint a Nyugat szövetségese fizette a legnagyobb árat a háborúért, azzal, hogy pénzhatalmi hálózatok a kivéreztetett orosz népre rászabadították az infernális bolsevizmust. A cárt és családját bestiálisan kivégezték, Szovjetunió képében pedig egy olyan szörnyszülöttnek adtak életet, ami elhozta a földi poklot, - megvalósult a Civitas Diaboli.

A nemzetközi pénzhatalom már ekkor cselédként tartotta Európa kormányait és nagyobb erőfeszítés nélkül rátudta kényszeríteni őket arra, hogy a saját érdekeik ellen cselekedjenek. A Brit Birodalom is ekkor gyengült meg visszavonhatatlanul. Európai fiatalok százezrei pusztultak el azért, hogy az okkult szabadkőművesség egy óriási lépést tegyen a céljainak megvalósulása érdekében. Mindezt persze leplezve, csalárdan, végtelen képmutatással és demagógiával.

Kimondták, hogy a németséget el kell pusztítani, életképtelenné kell tenni, mert veszélyes a világra, a Monarchiát, mint a népek börtönét szét kell rombolni, és mindenhol ki kell erőszakolni az üdvösség egyetlen útját, a liberális demokráciát.

Akkor – mint ahogy napjainkban is – azt hazudták: azért kell felperzselni a világot, hogy ez többé ne történhessen meg. Mire Versailles ócska színjátékára sor került, már minden el volt döntve. A „négy nagynak” nevezett kollaboráns, - az igazi államférfi prototípusának diametrális ellentétei - az ügynökminiszterek aláíratták a következő világégésről szóló szerződést.

A szabadkőműves demagógia mesterei természetesen egyetlen egy elvüket sem tartották be, mert azokat csak másra tartják kötelező érvényűnek.

A népfelség elvét lényegében sehol nem gyakorolták, egy – két lokalitástól eltekintve nem voltak kíváncsiak arra, hogy mit akar az istenadta nép. Olyan államok vezetői ítéltek el minket a kisebbségeink elnyomására hivatkozva, akik a saját nemzetiségeiket kiirtották, kiéheztették, vagy a fél világot gyarmati sorba taszították. Árulókat és nem létező országokat ismertek el hadviselő félként.

A független Európa 1945-ben teljesen megszűnt létezni. A II. világháború nélkül képtelenség lett volna létrehozni a szabadkőműves ENSZ-t, a NATO-t és az Európai Uniót. Ezeknek tulajdonképpen semmi közük az általuk alkotott nemzetekhez vagy állampolgárokhoz. Végső soron mindegyik ország szenved ezeknek az igájától. A nemzetközi pénzhatalom szervezetei egyik országhoz sem kötődnek, csak gazdatestként használnak egy – egy államot bizonyos ideig, amíg létre nem hozzák a Világköztársaságot.

Visszatérve a Szent Korona Országaihoz és a magyarság tragédiájához, látnunk kell, hogy Trianon egy folyamat, és 1920. június 4-e csak a betetőzése ennek a folyamatnak.

A társadalom már az előtt összeomlott, hogy a káosz erői elszabadultak volna. A magyar lélekben Trianon már azelőtt bekövetkezett, hogy kimondták volna a halálos ítéletet. A Magyar Apostoli Királyságot nem külső erők rombolták le, hanem a magyar uralkodó elit mulasztása és a belső ellenség évtizedes aknamunkája.

A magyar vezető elit lemondott a történelmi küldetéséről. A legtöbbjüket pusztán az önös anyagi érdek hajtotta. Közjogi viták, külsőségek, széthúzás. Közben a bevándorlók kitúrták őket a helyükről, birtokaikat felvásárolták, a kultúrájukat, sajtójukat elvették, a középosztály elszegényedett, majd lecserélődött, és ezzel egy időben pusztító ideológiák burjánzottak szét a királyságban. Hagyták az országot szépen lassan lezülleszteni, elsorvadni. A fronton harcoló magyar hősök ezreinek áldozatát nem védték meg a hátországban dúló, belső ellenség mételyezésétől, majd gyávaságukban utat engedtek annak, hogy az ország leghitványabb söpredéke átvegye a hatalmat és romba döntse Szent István Birodalmát.

Az ország reménytelenségbe, agóniába, és káoszba süllyedt.

De valamilyen Isteni csoda folytán még ma is itt vagyunk. Ezt nem lehet eljátszani többé. A tét nagyobb, mint valaha, a jövő pedig még soha nem volt ennyire baljós. Ha nem ragaszkodunk az identitásunkhoz, ha nem lesz megfelelő integritásunk, mind kívül és belül, ha a mérgező ideológiák ellen nincs immunrendszerünk, ha az ellenséget abban látjuk, akit velünk együtt sanyargatnak, akkor nincs esélyünk.

Már nem csak Európa, hanem a világ Trianonja zajlik. Rá kell ébrednünk itt Közép – Európában, és máshol is, hogy a világ Antantját ma ENSZ -nek, WHO - nak, CBDC – nek, WEF –nek, IMF –nek hívják, és ha megint hagyjuk, hogy kijátszanak minket egymás ellen, együtt süllyedünk a feledés homályába.

f